Galaxisok
Galaxies

Fotóim

I. Messier objektumok

II. NGC objektumok

A galaxisokról

A galaxisok csillagok, csillagközi gázok, porok és a láthatatlan sötét anyag nagy kiterjedésű, gravitációsan kötött rendszerei. Egy tipikus galaxis tízmillió és egybillió (10**7 - 10**12) közötti számú csillaggal rendelkezik, és mind azonos középpont körül kering. A magányos csillagokon kívül egy galaxisban rengeteg több csillagot tartalmazó rendszer, csillaghalmaz és köd található. A legtöbb galaxis átmérője több ezertől több százezer fényévig terjed és közöttük több millió fényév távolság a jellemző, bár ütközhetnek is egymással.

A galaxisok közötti űr nagyon jó vákuumnak tekinthető kevesebb, mint köbméterenkénti egy atommal. Feltehetően több mint százmilliárd (10**11) galaxis van a belátható Világegyetemben.

Bizonyítást nyert, hogy rendkívül nagy tömegű fekete lyukak léteznek egyes galaxisok központjában.

A galaxis szó a Tejútrendszer görög nevéből származik (a görög gala szó jelentése tej), a monda szerint ugyanis a tejút Héra istennő kiömlött teje.

A galaxisok térbeli eloszlása
Az extragalaxisok nem töltik ki egyenletesen a teret, hanem kisebb-nagyobb csoportosulásokat alkotnak. A mi galaxisunk is egy ilyen csoportosulás tagja, amelyhez két nagy spirális galaxis (Tejútrendszer, Androméda-köd) és még legalább 20 kisebb törpegalaxis tartozik. A kisebb galaxisok közé tartoznak a Magellán-felhők is, amelyek a szabálytalan típusba sorolhatóak. Ennek a csoportosulásnak az átmérője mintegy 10 millió fényév körüli, és Lokális Galaxiscsoportnak nevezzük. A Lokális Rendszernek nem minden tagját látjuk. Vannak olyan galaxisok, amelyeket a Tejútrendszer gáz- és porfelhői eltakarnak előlünk. A 70-es évek elején Maffei olasz csillagász az infravörös és rádiósugárzásuk alapján több ilyen galaxist is kimutatott, ezeket ma Maffei-galaxisoknak nevezzük.

Történelem
1610-ben Galileo Galilei távcsővel tanulmányozta azt a fényes csíkot az égen, amit Tejútként ismertek és felfedezte, hogy rengeteg halvány csillagból áll. 1755-ben egy tanulmányában Immanuel Kant helyesen feltételezte, hogy a galaxis egy forgó test lehet, amelyet rengeteg csillag alkot, és ezeket a csillagokat valamiféle vonzóerő tart össze (a naprendszerhez hasonló, csak ennél sokkal erősebb). Az ezáltal létrejött csillagokból álló lemez egy csíkként látszik, ha mi is benne vagyunk.

A 18. század végén Charles Messier kiadott egy katalógust a 109 legfényesebb csillagködről, amelyet később követett egy 5000 csillagködből álló katalógus ( William Herschel összeállításában). 1845-ben William Parsons egy olyan távcsövet épített, amely különbséget tudott tenni az elliptikus és spirális csillagködök között. Egy jó ideig a csillagködöket nem ismerték el galaxisként, amíg Edwin Hubble az 1920-as évek elején az új távcsövével be nem bizonyította. 1936-ban egy olyan osztályozási rendszert állított fel a galaxisokra, amelyet ma is használnak.

Az első próbálkozás, amely arra irányult, hogy leírja a Tejút formáját és a Nap helyzetét a galaxisunkban, William Herschel által volt. 1785-ben figyelmesen megszámolta a csillagokat az égbolt különböző részein. Jacobus Kapteyn finomított módszert használva 1920-ban egy elliptikus galaxis képét rajzolta meg, amelynek az átmérője körülbelül 15 kiloparszek volt. Csak 1930-ban sikerült Robert Julius Trumplernek megrajzolnia azt a képet róla amit ma is ismerünk.

1944-ben Hendrik van de Hulst előrejelezte azt a 21 cm hullámhosszú mikrohullámú sugárzást, amely a csillagközi hidrogénből származott; 1951-ben lehetett észlelni. Ez a sugárzás elősegítette a részletesebb tanulmányozását a galaxisunknak.

Az 1990-as évek elején a Hubble-űrtávcső még jobb megfigyeléseket tett lehetővé. Többek között az is bebizonyosodott, hogy a hiányzó fekete anyag a galaxisunkban nem állhat csak halvány és apró csillagokból. Az is tudott már, hogy a látható világegyetemben több százmilliárd galaxis van.

2004-ben az Abell 1835 IR1916 galaxis lett a Földről legtávolabbi és látható galaxis.

Forrás: Wikipedia


© Copyright GyI új web címe 2010.