A csillagköd vagy nebula porból, gázból és plazmából álló csillagközi felhő. A csillagköd kifejezést kezdetben az összes mélyég-objektumra alkalmazták, még a Tejútrendszeren kívüli galaxisokra is, például az Androméda-galaxist gyakran nevezik a köznyelvben Androméda-ködnek.

A csillagködök típusai
A csillagködöket a megvilágításuk módja szerint csoportosítják:
  - A diffúz nebulák világító csillagködök.
  - Az emissziós ködök ionizált gázokból állnak, ezért a köd anyaga világít. A leggyakoribb emissziós ködök a H II régiók és a planetáris ködök.
  - A reflexiós ködök anyaga a közeli csillagok fényét tükrözi vissza, jó példa erre a Plejádok körül látható NGC 1435 jelű reflexiós köd.
  - A planetáris ködök haldokló csillagok körül kialakult gázburkok, amelyek az ionizált anyaguk miatt világítanak.
  - A szupernóva maradványok általában nagy sebességgel távolodnak a szülőcsillaguktól és a lassabb csillagközi anyaggal történő ütközés következtében felforrósodnak, világítani kezdenek.
  - A sötét ködök csak akkor érzékelhetők amikor más csillagokat vagy világító ködöket takarnak el. Jellegzetes sötét köd a Lófej-köd az Orion csillagképben, vagy a Szeneszsák a Dél Keresztje csillagképben.

Az emissziós köd ionizált gázból (plazmából) álló, változatos színekben világító csillagközi felhő. Az ionizáció forrását a közeli csillagokból érkező nagyenergiájú fotonok jelentik.

Az emissziós ködök legfontosabb típusai a H II régiók, amelyeknek a belsejében csillagképződés zajlik, így a fiatal csillagok szolgáltatják a világításhoz szükséges energiát, valamint a planetáris ködök, amelyek a haldokló csillagok által ledobott gázburokból alakulnak ki és a és a csillag forró magja okozza az ionizációt.

A planetáris köd gázból és plazmából álló világító burok, amely bizonyos típusú csillagok körül képződik, az életük vége felé ledobott gázfelhőből. Elnevezésük onnan ered, hogy a kisebb távcsövekben az óriásbolygókhoz (Jupiter, Szaturnusz) hasonlónak látszanak, de valójában semmi közük a bolygókhoz; csillagokból kilökődött anyagból alakulnak ki.

A Világegyetem többi objektumához képest nagyon rövid életűnek számítanak; alig néhány tízezer évig léteznek, a Tejútrendszerben jelenleg kb. 1500 darab ismert, közülük alig 50 gömbszimmetrikus alakú. A planetáris ködök nagy jelentőségűek a csillagászat számára, mivel a kialakulásuk, életük és haláluk során lejátszódó folyamatok vizsgálata segíti a Világegyetem fejlődésének megértését.

Forrás: Wikipedia